XVI. Kossuth Toborzót
(Cegléd - Szabadság tér, 2011. szeptember 16-17-18.)
Olvasd el a rendezvény ajánlóját, programját és menj el családoddal, barátaiddal, mert nagy-nagy szeretettel várnak a szervezők ezen a kihagyhatatlan rendezvényen!
Ceglédi Kossuth Toborzó rendezvény gyökerei messzire nyúlnak vissza.
1996-ban határozott úgy az akkori városvezetés, hogy "Kossuth városának" rendeznie kell egy az akkori várakozásoknak, akkor még nem, de mára már megfelelt hagyományteremtő fesztivált. Az először még csak egy napos rendezvény az évek során úgymond kinőtte magát. 2007 óta 3 napos színes, kulturális programsorozat lett a toborzó, ahová az ország különböző tájairól érkeznek kézművesek – minden évben Erdélyből is – kereskedők, színpadi előadások, katonai hagyományőrző egyesületek, könnyűzenei fellépő művészek. A fő napon, amely általában a szombat, lovas huszárok, tüzérek, honvédek, borrendek, néptáncosok felvonulása vonzza a vendégeket, színpompás nyüzsgést teremtve a vonulás útvonalán a Kossuth Ferenc utcán és később a Szabadság téren.
A péntek reggel induló rendezvény, idén a Városi Sportcsarnokban kezdődik, ahol Cegléd városának testvérvárosai mérik össze futballtudásukat reggel 9 órától a Kossuth Kupán. Jöjjenek ki minél többen és szurkoljunk együtt a Ceglédi Önkormányzat csapatának, akikre kemény meccsek várnak. Meg kell küzdeniük sorrendben Vasvár, Plauen, Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Szentegyháza, Székelyudvarhely és a Ceglédi Rendőrkapitányság válogatott focistáival.
A város eme legnagyobb ünnepségén nemcsak a 2008-ban újjávarázsolt Kossuth-szobrot csodálhatjuk meg, hanem megemlékezünk a 163 évvel ezelőtt 1848. szeptember 24-én, a város főterén elhangzott toborzó beszédre is. Különlegesek a szeptemberi születésű emberek is, parázsló személyiségek, csillogó elmék, van bennük vágy a változásra,
a változásosságra, de egyben nagy az alkalmazkodóképességük és nagy a munkabírásuk, közvetítők és egyben vezetők is. Talán a hónap leghíresebb magyar szülöttjét is ezek a jellemvonások vezérelték, és tették történelmünk egyik meghatározó alakjává. Kossuth Lajos 1802. szeptember 19-én született Monokon, ezen a szombaton ünnepeljük születésének 209. évfordulóját.
Szombat délelőtt abban bízunk, hogy verőfényes napsütésben tudunk majd együttmasírozni a katonai és hagyományőrző egyesületekkel a Kossuth Ferenc utcán. Terveinek szerint bevonul a térre Kossuth tollas kalpagban, szorosan utána huszárok, honvédek, tüzérek és sok remek ceglédi, aki apánk első hívó szavára csatarendbe álltak azon 163 évvel ezelőtti kissé borús piacnapon. Az ebéd után mindenkinek ismét kint a helye téren, vagy haza sem kell mennie, ugyanis minden jóétvágyú felebarátunkra gondoltunk akkor, amikor ismét szabadtéri sütögetést szerveztünk a Szabadság térre. Ismét lesz nyílt színen ropogósra sült kismalac, kondérban főtt babgulyás, csülök és sült oldalas a Kincsem Park szakácsaink közreműködésével. De aki tud élni, annak jó szívvel ajánljuk a kitelepülő borászok ás pálinkafőzdék nedűit, a hideg meggysört és a jó magyar csapolt söröket és rövideket. És ezzel még nem értünk az újdonságok végére.
A kisgyermek családoknak azzal próbálunk kedveskedni, hogy a három nap alatt nem elszórtan, hanem egyetlen napra sűrítjük be a gyermekprogramokat. Tehát a vasárnap csak az aprótalpú közönség igényeinek és kívánságainak próbálunk megfelelni. A Gyermek Kossuth Toborzó névre hallgató harmadik napon interaktív, kreatív, készségfejlesztő és szórakoztató programokat kínálunk az egészen kicsiknek és az egészen nagyoknak.
A rendezvény látogatása ingyenes!
Jöjjenek el, nem bánják meg!
További információ: 53/500-287-es telefonszámon illetve a laszlo.ditta@cegled.hu email-címen, továbbá a www.kossuthtoborzo.hu honlapon.
F E L H Í V Á S
Cegléd Város Önkormányzata 2011. szeptember 16. és 18. között ismét megrendezi a Kossuth Toborzót.
Kézművesek, illetve minőségi termékekkel rendelkezők jelentkezését várják a zatonyi.istvan@cegledph.hu e-mail címen.
19.00 óra Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Örökség című műsora a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében. Belépő: 500 Ft. A jegyek elővételben is megválthatók a KMK és Könyvtár jegypénztárában. Helyfoglalás érkezési sorrendben.
Szeptember 16., Péntek
09.00-14.00 óra Kossuth-Kupa Testvérvárosok közötti labdarúgó torna a Városi Sportcsarnokban. Az eseményt megnyitja a fővédnök: Földi László polgármester és Ambrus Zoltán r. alezredes Ceglédi Rendőrkapitányság vezetője.
10.00-12.00 óra Az elhunyt "Cegléd Város Díszpolgára" címmel kitüntetett és az egykori polgármesterek sírjainak megkoszorúzása a város egyházi és köztemetőiben. (Református Öregtemető, Csengettyűs Temető, Kálvária Temető, Református Kis Temető, és végül az Újvárosi Temető)
11.15 óra "A Kossuth toborzó beszéd" előadja Pindroch Csaba, színművész. Közreműködnek a város általános iskolái. Helyszín: a beszéd eredeti helyszíne a Kossuth és a Szabadság tér sarkán (CBA üzlet).
12.30 óra "Életünket és vérünket..." Véradás a '48-as hagyományok jegyében a Szabadság téren.
15.00 óra Szekeres Erzsébet "Gyümölcstermő örökség" című kiállításának megnyitója. A kiállítást és a Ceglédi Alkotók Egyesületének tárlatbemutatóját megnyitja Hegedüs Ágota, alpolgármester. A kiállítást méltatja és a "Gyümölcstermő örökség" című könyvet bemutatja Kovács Gergelyné, művészettörténész.
16.00-18.30 óra Ünnepi Képviselő-testületi ülés a Városháza dísztermében – kitüntető címek átadása, kitüntetettek köszöntése és a testvérvárosi küldöttségek fogadása. Ünnepélyes honosítás.
Program:
19.00 óra "Kossuth izenete eljött..." címmel, ünnepi műsorral kedveskedik a debreceni Főnix Néptáncegyüttes, kíséri a Szeredás Népzenei Együttes.
20.00 óra Budapest Bár koncert. Sztárvendégek: Keleti András a Colorstarból és Behumi Dóri ex Jazz+Az.
22.30-24.00 óra Tankcsapda élő koncert
Szeptember 17., Szombat

09.30-11.00 óra A Központi Tűzoltó Zenekar toborzó zenéje és műsora a Szabadság téren.
10.00 óra "Házasodik a tücsök"gyermekkoncert Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében. A rendezvényre a belépés díjtalan.
10.00-12.00 óra Hagyományőrző egyesületek bevonulása és műsora a Kossuth térre a Városháza elé.
A felvonulás után tűzoltó bemutató a ceglédi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság közreműködésével az Eötvös téren.
14.00-17.00 óra Furfangos kerékpárok 1811-2011-ig. Futóbicikli, velocipéd, invers bicikli és egyéb trükkös bringák bemutatója a Szabadság téren.
15.00 óra 100 éves a Ceglédi Tűzoltóság. Ünnepi Közgyűlés a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében. Fővédnök Pintér Sándor, belügyminiszter. (17.00 óra Emléktábla avatás és tűzoltó bemutató a laktanya előtt és az udvaron.(Széchenyi út)
16.00 óra Magyar Dalok Napja I. a Szabadság téren. Szólisták, nóta- és népdalénekesek magyar előadók dalaiból válogatnak.
17.00 óra Liszt Ferenc egyházi kórusművei a Református Nagytemplomban. Előadja az Ifjú Zenebarátok kórusa. Vezényel: Ugrin Gábor, karnagy.
18.00 óra Maczkó Mária, Kazinczy díjas énekművész műsora a Szabadság téren "Néktek emlékezem" címmel.
19.00 óra Magyar Dalok Napja II. Könnyűzenei koncert, magyar előadók számaiból válogatnak ceglédi ifjúsági zenekarok.
19.00 óra "Egy kis édes félhomály" – zenés est kabaré jelenetekkel a Pódium Színház előadásában a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár kamaratermében. Belépőjegy: 1000 Ft. "Kultúrházak éjjel-nappal" rendezvénysorozat keretében.
21.30 óra Balázs Fecó és a Korál zenekar élőkoncertje a Szabadság téren
Kísérő program 2011. szeptember 17-én:
Cegléd Utca: bemutatkoznak a város múzeumai, alkotóműhelyei: a KOSSUTH MÚZEUM, a DOBMÚZEUM, a KÁLYHAMÚZEUM, a FIAM ALKOTÓMŰHELY (PATKÓS IRMA HÁZ), a TETZ MŰVÉSZETI ISKOLA, a PATKÓS IRMA SZÍNHÁZ, a TERMÉSZETTARJZI MÚZEM, a SPORTMÚZEUM, a GYÓGYFÜRDŐ-ÉS SZABADIDŐKÖZPONT, a CEGLÉDI ALKOTÓK EGYESÜLETE.
10.00-18.00 óta TIGÁZ Gyermekfoglalkoztató a Szabadsági téren.
10.00-18.00 óra A Magyar Honvédség Hadkiegészítő Parancsnokság I. számú toborzó irodájának kitelepülése.
Szeptember 18., Vasárnap
"Kossuth Napi gyermek-toborzó"
10.00-17.30 között
10.00-13.00 óra Bor Judit Cirógató (0-3 éveseknek foglalkoztató)
11.00 óra Fabatka Bábszínház
14.00 óta Ládafia Műhely bábműsora
14.30 óra Paprika Jancsi
15.30 óra Figura Ede zenés gyermekműsora
18.30 óra Pataky Művek (Pataky Gergely és zenekara)
19.30 EDDA Nagykoncert

Kísérő program 2011. szeptember 18-án:
10.00 óra Katonatalálkozó, Városháza díszterem
11.00-17.00 óra Vásári Fényképezkedés
14.00 óra Az ISMERŐS MŰVEK ELFELEDETT ALKOTÓJA, HORVAY JÁNOS (PÉCS, 1874 – BUDAPEST, 1944) című kiadvány bemutatója a Kossuth Múzeumban. A kötetet dr. Kriston Vízi József múzeumi kultúraközvetítőt (Dombóvár) ismerteti. Kiállítás Tilinger Sándornak a Budapestről Dombóvárra szállított Kossuth-szoborról készült fotóiból.
forrás: fesztivalkalauz.hu