Vasárnap konyhamalacnap, szíve-nyelve leves és kocsonya kóstoló, népzenei- és néptáncbemutató.
A Tiszator Böllérfesztivál 2007-ben indult útjára. A szervezők elhatározták, hogy minden év február legvégén vagy március elején Tisza-tavi Böllérversenyt rendeznek, melyben meghívott csapatok mérik össze tudásukat és ügyességüket, bemutatják településeik, családjaik hagyományait, jól érzik magukat, és megteremtik annak lehetőségét, hogy a versenyre látogatók is jól érezzék magukat.
A finomságokból kóstolót kínálnak, a munkafolyamatokat a lehető legközelebbről mutatják be, öltözetükkel, berendezéseikkel, eszközeikkel a néphagyomány ápolására törekszenek.
A rendezvény időpontja végül úgy módosult, hogy március 2. hétvégéjére került. Ez pedig 2010-ben egy hosszú hétvége első három napja: március 12-13-14. Pénteken Böllérfalva felépítése zajlik, este pedig a Csillag születik két sztárja, valamint egy színészházaspár produkciója mellett előre eszik a disznó bőrére a szerencsés 300 fő, amely helyet kap a nagysátor asztalainál. Szombaton jár csúcsra a rendezvény, ekkor vélhetően 25-30 csapat mutatja be, hogy dolgozik feléjük egy összeszokott böllércsapa. Lesznek közöttük települési csapatok, de szakmák képviselői is megjelennek: tűzoltók, mentők, rendőrök forgatják boszorkányos ügyességgel a késeket.
A színpadokon, az utcákban és a portákon népzene, néptánc, valamint a sztárvendégek produkciói láthatók. Kató néni portáján pedig sztárfőzőcske lesz, és itt lehet majd akkor is kóstolóhoz jutni, ha a csapatoknál átmenetileg vagy végérvényesen elfogynának a finomságok.
Apropó kóstolás: A Tiszator lényege, hogy a látogatók megízlelhessék a toros ételeket. Bár átmeneti kóstolóhiány az idén is előfordulhat, mindenki hozzájuthat legalább néhány kóstolófalathoz.
Nagyszínpad és káposztalés disznóleves
A Tiszator nagyszínpadán egymást váltják a Csillag születik és a népszerű szappanopera sztárjai. A pörgő és éles nyelvéről híres, MC DC néven ismertté vált Veres Robi (társa lesz a beatboxos Jammal) mellett színpadra lép a népszerű sorozatból közkedvelt Kiss Ramóna, Gonda Kata, R. Kárpáti Péter, Várkonyi András és Domokos László, de itt lesz mindenki Kató nénije, Ihos József is. Az operett-musical szekciót Pauer Kriszta, Rátonyi Kriszta és Czető Zsanett képviseli, Kenéz Marianna pedig a péntek esti szórakoztatásban vesz részt Kárpáti Péterrel. Közülük öten (Kiss Ramóna, Gonda Kata, Várkonyi András, Domokos László és Ihos József) főzőmesteri tudományát is megmutatja. Ételeiket megízlelheti a nagyközönség.
Böllérfesztiválon az idén is lesz verseny, mely a Tisza-tó Böllére cím, és az ezzel járó bárd elnyeréséért, valamint a Tisza-tó Böllére csapatának járó pénzdíjért zajlik. Ezen kívül több díjat és elismerést is kioszt a zsűri, amely két csoportra osztva végzi munkáját.







