Különleges évfordulóval párosul a 2010. június 18-19-20-án megrendezendő 11. Tatai Sokadalom és kézműves vásár. Városunk országos szinten is kiemelt rendezvénye az 1510-ben Tatán megtartott országgyűlés 500. évfordulójának megünneplésére készül. A fesztivál egyúttal megkapta az Örökség díjas fesztiválok rangját. A centenárium tiszteletére a rendezvény a tóvárosi városrész központjába, a Haranglábnak helyet adó Országgyűlés térre költözik. Az évforduló alkalmából 2 színpadon folyamatos színházi, koncert néptánc és táncszínházi produkciókkal, nagykoncertekkel, számos családi produkcióval várjuk a nagyközönséget. Egyúttal korábbiaknál is jóval nagyobb látogatottságra számítunk!
Ennek megfelelően a tervezzük a kézműves vásár kibővítését, az egységes vásárkép megteremtését. A Festum Rendezvényszalon a Tatai Kenderke Néptáncegyesülettel együttműködésben hosszú évek szakmai együttműködésére alapozva vállalta a 11. Tatai Nyári Sokadalom és Adventi Kézműves vásárának szervezését és lebonyolítását. A vásárban zsonglőrök, zászlóforgatók, utcaszínházas mutatványosok, körhinta, íjászat gasztronómiai csemegék tárháza várja a nagyérdemű vendégseregletet.
Várjuk mindazon hazai és határon túli kiállítók, népművészek és iparművészek jelentkezését, akik kézműves portékáikat szeretnék bemutatni és értékesíteni a tatai fesztiválokon.
Szeretettel várjuk rendezvényünkre az alábbi feltételekkel: Jelentkezni a vásárt szervező FESTUM Rendezvényszalon jelentkezési lapjának kitöltésével és visszaküldésével lehet. A jelentkezés a visszaigazolást követő szerződés megkötésével és a területfoglalási díj 50 %-os részletének befizetésével lép életbe. A rendezvényre saját – vásárképbe illeszkedő - standdal előzetes egyeztetés után lehet jelentkezni. A vásári betelepülés technikai feltételeiről minden jelentkező külön értesítést kap. A jelentkezési lap és a vásáron való részvétel feltételei letölthetők www.festumrendezveny.hu vagy a Magyar Hangszermíves Céh, www.mhmc.hu honlapjáról. A jelentkezési lapokat e-mailben: festumkft@gmail.com vagy postai úton: Festum Rendezvényszalon Kft., 2096 Üröm, Petőfi S. u. 30. várjuk szeretettel. Jelentkezési határidő a Tatai Sokadalomra 2010. május 31., az Adventre november 10.
Költségek: Tatai Sokadalom, június 18-19-20. • Faszerkezetes nyitott sátor (kecskelábú stand): 28.000 Ft + áfa/3 nap • Zárható, polcozható faház (4nm): 40.000 Ft + áfa/3nap • Saját stand: 8000 Ft+áfa/fm/3 nap (csak előzetes egyeztetés után) A bérleti díj az áramfogyasztást és lekötést nem tartalmazza. Ennek költsége 5000 Ft + áfa
Tatai ADVENT, november 27. - december 23. (várható időpont és költségek) Adventi művészeti fesztivál és Karácsonyi vásár a Belvárosban. Rengeteg színpadi produkcióval, ünnepi műsorral, gyerekprogramokkal. Olyan vásározók jelentkezését várjuk, akik a teljes időtartamra terveznek. • Zárható, polcozható faház (4nm): 150.000 Ft + áfa/27 nap • Faszerkezetes nyitott sátor (kecskelábú stand): 120.000 Ft + áfa/27 nap • Saját stand: 60.000 Ft+áfa/fm/27nap (csak előzetes egyeztetés után) A bérleti díj az áramfogyasztást és lekötést nem tartalmazza. Ennek költsége 20.000 Ft + áfa
Gasztronómiai bemutatók, vendéglátás külön megállapodás szerint! Gasztronómiai kitelepülésnél a 2A fogyasztáson felül költséget, valamint a vízfogyasztást külön megállapodás alapján, a szerződésben rögzítettek szerint kell rendezni.
FIGYELEM! Aki mindkét tatai fesztiválra május 31-ig jelentkezik a rendezvények területfoglalási díjából 15 % kedvezményt kap! Tatán is meghirdetjük a MÍVES PORTÉKÁK – a legmívesebb vásári stand közönségdíjat! Részletek a honlapon: www.festumrendezveny.hu
Szálláslehetőség a közelben: Öregtó Club Hotel - Tata, Fáklya u. 4., 34/487-960 Arnold Panzió - Tata, Erzsébet királyné tér 8/a, 34/588-028
További információ: Beke Kata: 30/559-5993, beke@festumrendezveny.hu Lovas Szilvia: 30/461-8281, lovas@festumrendezveny.hu www.festumrendezveny.hu, www.tataisokadalom.hu
Szeretettel várjuk rendezvényünkön, s bízunk benne, hogy találkozunk a fesztiválon az idei esztendőben! Kun Katalin - Tatai Sokadalom Főrendező Projektigazgató és Beke Kata - Festumrendezvény Művészeti igazgató |